A nagyapámról szóló versemet, ha lehet, tegyétek bele
Költeményei a legváratlanabb pillanatban és támában jelennek meg a közösségi oldalon, különféle irodalmi lapokon. Nyomtatásban is megjelent némelyik. Olykor a három soros haiku versei úgy ütnek, hogy nem kap levegőt, aki olvassa. Válogatás Dienes Tibor kortárs költő verseiből a magyar költészet napjára.
Örökség
(Nagyapám)
még emlékszem arra a nyárra
a hársillatban távolodó vén hátra
csorbult kaszára a szürkületmaradék
fényesen ívelő riadalmára tetőgerendák
sóhajára lécek vödrök zajára a hazatérés
poros arcára gyűrődő fáradt ráncra
szürcsölt levesben szétázó morzsákra
a megbékélt sorsra szótagolt emberi
hangra amit az asztalra borulva
nekem mondott nagyapám
◊
És az
Mikor körülöttünk a világ
elviselhetetlenül hangos,
hajszálaid rezdülésein
füledbe ültetett mondatom
csillapítson, mint az alkony.
Itt fűszálak vannak s nyugalom,
és az, hogy vagy, – jó nagyon.
◊
MOST
Körülötted állandósultként
a jelen folyamatban ;
minden változatlan ;
ahogyan
anyagban s létben
az ősiség
teredben
most
hatalmas rózsáid nyílnak
rácsodálnak ;
mert
a telhetetlen átmenetben
megcsináltad
mint tereletlen illat
tulajdona vagy önmagadnak
s
formált tudatodban
az előbb virultak
nyugodhatnak
már
meztelenre szagolták
és
a látvány
csak
kedélytelen ígérethalmaz
de
sziromarccal
napnak szegezve csak
te
vagy
magadban
önmagad
◊
Ártéren
(Gyerekkori vers)
Gátfala
gátfala büszkén
hála zsong árnak a földjén
bástya a zsombolya kazla
tornya a nyárfaág rajta
Nyár-tüze
nyár-tüze délben
gát-udvar nap-kemencében
árva fa árnya gulyára
lombja a táj koronája
Tó vize
tó vize rezzen
őrzik a sáshadak körben
fészkére vadkacsa surran
pihéje tojásra koccan
Tópartja
tópartja ármány
béka a gólyának zsákmány
lépésre sás-dárda roppan
tó vize fodrára loccsan
Fűszála
fűszála zörren
fészkéről vadkacsa röppen
vadászok puskája dörren
nyár-ege könnye lecsöppen
◊
Most már tudom
“a mostani boldogság a majdani fájdalom része”
a mostani fájdalom a majdani boldogság része”
(Árnyékország)
Ő csak sarkára ült
fekete ujjatlan hosszú ruhában
míg benne elveszett a teste
s keze mozdult valamerre
most már tudom hogy akkor
akkor emelt fel magához mindörökre
(A szigeten)
◊
Hozzád
Lehet, hogy elsiettem:
utam göröngyein,
időm, mint döcögő szekér,
s méterenként lepereg
életem halogató jelzőrendszerére
egy-egy cipelt, nem várt esemény.
◊
Esőben
a szembesülés örök pillanatában
becsukott szemmel
hideg ablaküvegre lehelünk
s nyelvünk hegyével rajzolunk rá
arctalan lelket mit szívünk úgy ver
míg kint az eső kopog s csendre int
◊
Mondom
Veled megosztom,
egy szelet kenyér: sorsom,
törj s egyél. Mondom.
◊
gyere közelebb
holdfénybe burkolózva
beszélgess velem
◊
Az üres éjben
oly sok a kérdés
az üres éjben mikor
szétfeszítve úgy kering
bennem a vér és a korláton
megül hiányod mint egy
vérszomjas denevér
◊
Tavaszkeringő
Ma ölbe veszlek, úgy szeretlek,
temetett tél felett, ágakra is ültetlek,
ha kell, esőben, szélben: csillogó szemedtől
tavaszkeringőkben: rebbenjenek a bagolyseregek.
◊
Lent a parton
dúlt-fúlt a Duna
partjára habzott mint még soha
ostoba kiáltottam mint aki nem félt mint aki hallana
-“-
és szólt a kő
szabad vagyok
vegyél magadhoz
markolj szoríts keményen
és ha jön a hajnal
dobj el dobj a habokba
◊
Kereslek
alkonyra akasztott hittel
most a házakat járom
reménnyel minden lépcsőfokon
két zárt ajtó között elringatom magam
bár tudom hogy itt nem vagy otthon
◊
Így akartuk
Vérzik az ég a kék,
távolban parázslik a tűz,
mint rég. A kezed, kezemben alszik.
Így akartuk s eljött a vég.
◊
Völgy felett
Gondolatban öleltelek újra és újra,
míg a hajnali vonat a sínek görbületét
követve futott be a völgybe,
ott álltam fent, ahová vitt,
repített az a decemberi este,
magamat ölelve: hangoddal
a völgy felett, szinte megkövesedve,
és a vonat úgy futott el lent, elsietve,
mintha fényben az idővel örökké szeretkezne.
◊
Kell egy Csillag
Nemcsak ott fent
az elérhetetlen magas égben,
hanem itt a földön is, hogy élj
s életben maradj, kevés a hit
a remény. A nagy várakozásban
kell egy Csillag, aki éltet s élni hagy.
Minden más, mint tóvízében a nádszál, ingatag.
◊
nem maradt semmid
vásárra vitt bőrödben
haza kell menni
◊
bennem a helyed
Isten és ember előtt
állok most veled
◊
Múzsa
úgy vagyok veled
mint költő az új verssel
jelenj végre meg
◊
Előadás után
későre járt az előadás után
a hársillat körbejárta a többi fát
szerettem akkor ott a magányt
gondolataim kereszttűzében
felvállaltam a világ összes alázatát
ami átjött maradt s így hatott rám
egy est egy élet megannyi pitypangkoronán
én magammal viszlek te emlékezz rám
◊
villanydróton a
tavaszi várakozás
kelt feszültséget
◊
És ott
és ott azon a helyen ahol befejezem
ahová a valóság által egyszer megérkezem
lesz-e feldíszített folyó oly halkan dunnyogó
s rajta sok-sok színes vízre tett papírhajó
és a vétlen esőcsepp koppan-e úgy a felszínen
mint itt kéretlenül a keresztülmetszett hegyen
mi ujjaim között befejezettnek tűnt
ha ráült a csend míg az alkony jövőmből építkezett
◊
Vigaszul
Ma sem menekülsz, nem menekülhetsz,
napjaid érzelmi feszületén már átfúj a szél,
vigaszul: bár enyhül, szelídül a tél,
míg ágyadban kezed kezem lesz,
Te letépett ruháid felett megremegsz, mint aki félt.
Állj mögém a bajban,
mintha én lennék csak.
És mikor szeretsz, ölelj,
annál is szorosabban.
◊
És akkor ott
És akkor ott, mértani pontossággal
megnyílt az ég felettem,
míg két hullám között eveztem,
az Isten szólított talán engem,
hallottam, hallani akartam amit éreztem,
majd kékre festett lelkesedéssel, a hullámra fel,
úszni kezdtem.
◊
legszebb szavakkal
mesés köntösöd alá
oson a vágyam
◊
mindent elvehetsz
tudom és ez döbbenet
könny is esőcsepp
◊
félúton állj meg
szakadék felett járunk
hozzád sietek
Kép: Pixabay
