Jó estét! – Nálunk laknak kéretlen állatok, önöknél is?
Jó estét!
Nálunk laknak kéretlen állatok, önöknél is?
Mi emberek nem véletlenül építettünk fedelet magunk fölé, ahogyan nem véletlenül húztunk falakat magunk köré. Elsősorban azért, hogy megvédjük magunkat a természettől. Az időjárás viszontagságaitól, a természeti csapásoktól, a ránk támadó állatoktól, és azoktól is, amik kártevők, vagy csak egyszerűen csúnyák és haszontalannak a számunkra.
És ezt a kényelmet mi emberek megszoktuk, nem kívánunk róla lemondani, főleg nem önként és dalolva. Vagy igen, legfeljebb egy nyári sátorozás, kempingezés élményéig. Egyébként kéretik minden állatnak kint maradnia, kivéve persze a házi kis kedvenceket.
A szúnyog is tudom, hogy kicsi, de csíp, ezért nem kedvenc. Főleg, ha nem finoman csíp, hanem mar, és nem egy, hanem százponton egyszerre egy teljes éjsazkán át.
A hazai pókok nagy része ártalmatlan, legfeljebb sokaknak nem tetszetősek, de inkább azok is maradjanak kívül. Én vigyázok amúgy rájuk, nem ontom ki az életüket, csak az erkélyre a virágládába tessékelem ki őket. Az úgy tuti!
Kivéve azt a szőrösebb, húsosabb típust, amitől mindannyian megijedtünk, mert úgy nézett ki, mint egy madárpók kicsiben. Na az előbb, hirtelen felkapva, kapott tőlem egy rézfedőt magára, majd némi rovarírtót spray alakban, és a biztonság kedvéért szép vízi temetést, a vécén keresztüli búcsúzással. Erre a szertartásra tavaly nyáron szoktunk rá, amikor a poloskák voltak azok az állatok, akik kérés nélkül költöztek be. Irdatlan mennyiségben és bűzben.
Volt csigánk is, ő a meggyen keresztül érkezett hozzánk, barátságosan dugta ki a fejét, majd a puha testét, hogy végigmásszon az ujjamon át a csuklómig, onnan a könyökhajlatomig. Na ott annál a pontnál már szépen kivitettem a kertbe a gyerekkel, mert már nagyon csiklandozott a kis pára, ahogy csúszott-mászott rajtam.
A legkevésbé várt vendégünk az a gyík volt, akit már csak hullaként ismerhettünk meg, és akit egy velőt rázó sikollyal köszöntöttem, amikor megláttam. Pedig akkor már kerestem, csak azt nem tudtam mit. A szag irányába haladtam. Ami a konyhában, a pohárszekrényből áradt. Már kipakoltam az összes poharat, és nem találtam semmit, ami okozta a szagot, de a bűz csak nem múlt. De gondosan fertőtleníteni kezdtem a polcokat, amikor megláttam az ajtóra tapadt, szétroncsolódott gyíktetemet. A fiatal pélányt odacsuktuk a szekrény keretéhez. Csúnya halált halt szegény.
Nálunk kérem, így kéretlenül laknak állatok. A lakópark második emeletén. Nyugtasson meg kérem az olvasó, hogy ugye olykor önöknél is laknak kéretlen állatok, nem csak nálunk!?
Szerző és kép: Polgár Ágnes
