Mi a jó abban, ha valaki egyedül él?
A helyzet lehet átmeneti vagy állandó, ennek, mint minden családi állapotnak is meg vannak a maga előnyei és hátrányai. Az utóbbihoz tartozhat a magány, ami miatt sokan nem mernek egyedül élni, akár kilépni egy rossz párkapcsolatból. Pedig az érzés elviselhető, ha a helyzetből előnyt kovácsolunk a magunk javára.
Ha valaki jó ideje egyedül él, még nem jelenti azt, hogy nincs a szívében olyan kedves személy, akivel megélhetné a számára fontos pillanatokat, annak ellenére, hogy nem egy fedél alatt élnek. De jelentheti azt is, hogy bizony nincs még a távolban sem olyan, akivel megoszthatná legalább a jó dolgokat. S ez bizony a magány érzetét kelheti benne. Amin lehet sopánkodni, kétségbe is lehet esni tőle, akár a depresszióba is zuhanni, vagy megpróbálni erre az állapotra úgy gondolni, hogy bizony még hasznos is lehet, ennek is lehet jó oldala? De hogyan?
Hagymát is hagymával
Mérlegelni kell, és körül kell nézni, mi az, amit most egészen másként teszünk, mint amikor nem egyedül éltünk?! Akár még otthon a szüleinkkel, vagy az évfolyamtársakkal az egyetemi évek alatt, vagy párkapcsolatban, házasságban, aminek vége lett. Bizonyára találunk olyan dolgokat, amiket egyszerűen azért teszünk otthon máshogyan, mert senki nem befolyásol már bennünket a cselekedeteinkben. Mi dönthetünk minden felett.
Gondoljunk csak a felejthetetlen Kabos Gyula alakításra az első magyar hangosfilmre, a Hyppolit, a lakájra, amiben Schneider Mátyás vállalkozó, nagyravágyó felesége inast fogad fel. Egy olyan inast, aki korábban grófi családnál szolgált. Hyppolit fenekestől felforgatja a házat, új gazdáira ráerőltetve az arisztokraták szokásait: Schneider nem ehet nyers hagymát a vacsorához, Schneidernének meg tornáznia kell, hogy fogyjon. A vacsoraasztalnál hangzik a mára mémmé vált passzus:
„Mindennap végig fogja nézni, hogy én nem szmokingban eszem a vacsorát, hanem ingujjban. És a libasülthöz hagymát eszek. Mindenhez.
A hagymához is hagymát eszek. A halat pedig késsel fogom enni. Két késsel.”
Ma ugyanezt vagy hasonlókat várnak el, követelnek ki egymástól a házaspárok, együtt élők mindenféle lakáj beavatkozása nélkül. Befolyásolja a feleket oly sok minden ehhez. Az otthonról, a szüleinktől hozottak, a korábbi párkapcsolatból merítettek, megfelelés azok felé akikkel együtt élünk, és talán azok felé is, akik gyakran bukkannak fel nálunk. Ilyen klasszikus elvárások egymástól például, hogy minden körülmények között legyen rend, a férfi hajtsa le a vécéülőkét használat után, a nő lentről felfelé nyomja ki a tubusból a fogkrémet és ne össze-vissza.
Mindenkinek vannak rigolyái, önmagunknak is. Erről is írtunk már itt a Szoknya és Nadrág magazinban, igyekeztünk humorosan elárulni, mi mikért tiltakozunk: ITT. Ugyanígy a velünk együtt élőknek is lehetnek elvárásai, amik ugye nem merülnek fel akkor, amikor egymagunkban vagyunk. Na kérem, ezekre kell akkor gondolni, amikor éppen elkámpicsorodnánk, hogy egyedül vagyunk. Nyugodtan vegyünk ki valami finomságot a hűtőből, és ha nincs kedvünk később túl sokat mosogatni, nyugodtan együnk a dobozból vagy a lábosból, és ha ahhoz sincs kedvünk, hogy utána azonnal mosogassunk, akkor ne is tegyük! Máris minden jobb, nemigaz?
Ha büdös, akkor büdös
Folytassuk az előbbi sort, mi mindent tehet meg még az, aki egyedül él? Lássuk. Egészen biztos az kerül az asztalára, amit csak szeret. Nem kell eltűrnie a pacal gyomorforgató szagát, ha nem szereti, és nincs, aki egye. És a hagymához is hagymát ehet, ha úgy ízlik, akár vöröset is, nem is kell a konszolidáltabb lilával vagy póréval beérnie. Ha rendszerető, nem kell senkivel hadakoznia azért, hogy a cipőjét ne hagyja az ajtóban, és a viseletes ruháját ne akassza vissza a szekrénybe a tiszták közé. Ám, ha ez éppen fordítva igaz, és számára ez nem okoz gondot, nyugodtan visszateheti a félnapos inget a szekrénybe a többi közé, de akár elöl is hagyhatja, senki nem szól be neki ezért. Kit zavar, hogy minden szék támlája tele van? (Engem……ha egyedül vagyok nincs is semmi a széktámlákra akasztva, erről is írtunk abban a bizonyos írásban, ha még nem kattintott rá, most megteheti, külön ablakba jön fel)
Mi van még? Például filmnézés közben a dohányzó asztalra is felteheti a lábát, ha az úgy kényelmes, rosszalló pillantások kísérete nélkül. És már eleve azt a filmet nézi ami érdekli, ha akarja a tévén, ha akarja valamelyik filmes oldalon. Sőt, különösebb gondolkodás nélkül előfizethet valamelyikére, ezek manapság már tényleg csak egy-kétezer forintos tételek. Akár egyvégtében ledarálhat egy évadot is abból a sorozatból, amire éppen rácuppan. De el is mehet moziba, oda vesz jegyet, ahová neki kényelmes, és tényleg beülhet akár három filmre is, ha akar egymásután.
Visszatérve az otthonra. Ha úgy tartja, akkor gond nélkül áttologathatja a bútorokat, megszabadulhat a számára ízléstelennek tartott daraboktól, vásárolhat új berendezési tárgyakat, olyanná formálhatja az otthonát, ahogy neki valójában tetszik. Azért sem éri szó a ház elejét, ha hangosan zenét hallgat, éjfélkor áll neki edzeni a videómegosztó előtt, vagy beindítani a hangosan működő futógépet (legfeljebb a szomszéd szólhat). Igen, ki lehet ereszteni a belső feszültséget, legyen az bármilyen hangos és akár büdös is, mert a kutya nem néz ezért ferde szemmel rá, na meg ha nő az illető pironkodnia sem kell (bár a jó párkapcsolat ismérve az, ha már fingani mernek egymás előtt a felek). Lehet az őszi hidegben papucsot hordania annak, aki szeret, senki nem szól rá, hogy a frissen csiszolt parketta nem szereti, vagy éppen fordítva. Én például semmilyen cipőt nem tűrők a lábamon otthon, télvíz idején is mezítláb vagyok. Igaz, nálam a konyhában is szőnyeg van.
Ha elöntene bennünket a szomorúság, hogy egyedül vagyunk, ilyenekre jó gondolni! Hogy perpillanat, mindent úgy tehetünk, ahogy mi szeretnénk, nem kell senkivel sem kompromisszumot kötnünk semmiben. (Egyedülálló szülőket persze a gyerek korlátozhat, de még így is megélhet egyfajta szabadságot). Természetesen ez nem jelenti azt, hogy az igénytelenségbe fulladjunk, vagy éppen a tökéletesre hajtsunk, nem szabad, hogy a rigolyáink eluraljanak bennünket.
Jóváhagyás nélkül
Bár anyagilag nem mondható, hogy pénztárca barát lenne egyedül élni, hiszen senkivel nem tudjuk megosztani a költségeket, ugyanakkor csak rajtunk áll, hogy mire adunk ki pénzt, és mire nem. Azaz, (a kötelezőkön túl) arra költünk vagy sem, amire mi akarunk, és arra gyűjtünk, teszünk félre amire mi akarunk, vagy sem. Nem kell egy másik ember elképzelésére, akaratára, szokására gondolnunk. Nem kell más beleegyezését kérnünk egy nagyobb tétel kiadása előtt, ugyanakkor magunknak sem kell – a fogunkat szívva –, a családi béke kedvéért rábólintanunk egy olyan holmira, szolgáltatásra, amire nem szívesen költenénk.
Azoknak, akik eddig anyagilag mástól függtek, más árnyékában vagy éppen támasza alatt anyagi döntések nélkül éltek, azoknak az egyedüllét először bizony ijesztő lehet. Ám nem arra kell gondolniuk, hogy most nehezebb, hanem inkább arra, hogy azzal is fejlődhet, új területet ismerhet meg, ha megtanul ügyesebben bánni a pénzzel bánni. És még egyfajta szabadságot is adhat számára, hogy ura a saját anyagi helyzetének! Ha nem tudja hogyan álljon hozzá, akkor kérhet segítséget. Bizonyára akad a családi, baráti körben olyan, aki elláthatja pár okos tanáccsal. Míg vele beszélget, addig is társaságban van!
Annak, aki egyedül lakik, az anyagiakon kívül, más területen sincs szüksége jóváhagyásra, például arról is szabadon dönthet, hol és hogyan él, hogyan tölti el az idejét. Munka után nem kell hazasietnie, akár túlórázhat is, építve a karrierjét hétvégén is dolgozhat, töltheti az estéjét máshol, mint az otthona, el is utazhat. A programjai szervezésekor nem kell egyeztetni senkivel, ha szeretne elmenni valahova. Nincs sértődés, mert a másik mást tervezett volna esetleg egy bizonyos délutánra, estére közösen, míg mi magunk külön programban gondolkodtunk egy barátunkkal, ismerősünkkel. Az egyedül élés előnye az is, hogy sokkal szabadabban lehet gondolkodni új dolgokról, több a lehetősége kipróbálni új sportféléket, kedvezhet a különféle érdeklődési területeinek. Ahol nem utolsó sorban hasonló gondolkodásúakkal ismerkedhet meg, és máris nincs annyira egyedül, igaz!?
Kép: Pixabay
Szerző: Polgár Ágnes
