Az együttérzésnek is van határa: saját magunkért vagyunk felelősek
Az együttérzés, a környezetünk lelki támogatása nagyon szép dolog. Az emberi kapcsolatok része, hogy az öröm mellett a bánatban is osztozunk. Meghallgatjuk egymást, ha szükséges segítséget nyújtunk. Ám csak egy bizonyos pontig lehetünk empatikusak. Vigyáznunk kell közben magunkra, hogy ne sérüljünk. Mert a folyamatos, vissza-visszatérő másikra figyelés és együttérzés, magunkról vonja el a fókuszt és veszi el az energiát. Ez a pandémia idején fokozottan előfordulhat.